|
Üdvözöljük! Köszönjük látogatását a Közép-Dunántúli régió civil portálján.
A honlapunk természetesen szeretné figyelemmel kísérni az országos eseményeket is, de elsősorban a régiónk civil híreire, az itteni eseményekre koncentrál.
Kérjük nézzen körbe, és vegyen részt Ön is a portál működtetésében! Küldjön híreket, információkat, képeket, linkeket saját szervezetének életéről, mondja el véleményét a fórumban felvetett témákról.
A portált működtető Veszprémi, Fehérvári és Tatabányai Civil Házak
|
| |
 |
A sajtó és a civilek | A Szabad-Sajtó Egyesület a 2009-es, 2010-es évben kommunikációs képzést tart Veszprém megye több városában a helyi civil szervezeteknek. A Civilhangár II. programban eddig négy városban szerveztek előadást az egyesület munkatársai. Pethő Imrét a Civilhangár II. projekt koordinátorát az eddigi tapasztalatokról és a további tervekről kérdeztük.
|
 |
NCA működési pályázat 2010 NCA írta: CivilhazVeszprem 2010/2/3 9:13:34 | Kiírásra került a Közép-dunántúli regionális, megyei, helyi hatókörű civil szervezetek működésének támogatása. A régióban 315 millió Ft-os keretösszegre pályázhatnak a nonprofit szervezetek, maximálisan 7 millió Ft-os határig. Kiírás >>> Letölthető dokumentumok >>>
|
 |
ESZA - NCA infonap Veszprémben | 2010-ben is megrendezésre kerül a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület szervezésében az NCA információs nap, az ESZA Kft 2 kollégájának előadásával. Meghívottunk még az NCA Tanácsának alelnöke, Mátyás Mónika.
Az információs nap témája:
- a 2010. évi NCA pályázati kiírás, változások,
- változások a pénzügyi elszámolással kapcsolatban (mit, hol lehet elszámolni)
- EPER rendszer
A program ideje: 2010. február 15. (hétfő) 15 óra
A program helye: Pannon Egyetem, Aula Konferenciaterem (Veszprém, Egyetem u. 10. B. épület)
Részvételi szándékát kérjük, feltétlenül jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Személyesen: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 10., II/203.
Telefonon/fax-on: 88/401-110
E-mail-ben: hudi.zsuzsa@vpmegye.hu
|
 |
PILLANATFELVÉTEL - Értékelés program civil szervezeteknek országos, régiós írta: pa 2010/2/2 16:38:48 | ...kilenc, tíz! Egy kalap, egy bot,
egy esernyő; előre, hátra, oldalt vissza...ééééés... Egy,
kettő...
Ismerjük jól a gyerekkori játékot:
Mi kell ahhoz,
hogy előreléphess?
egy
kalap:
Kik vagyunk? Mi
van mögöttünk?
egy
bot: Miben vagyunk benne? Mire támaszkodhatunk?
egy esernyő: Hová tartunk? Mire kell felkészülnünk?
Nézz körül –
előre, hátra, oldalt, vissza:
|
 |
Projektmenedzsment, pályázatíró tréning | Kedves Civil Barátaink! A Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt projektmenedzsment, pályázatíró tréningre. A tréning célja a balatonfűzfői és környéki civil szervezetek fejlesztése, erősítése, felkészítése sikeres projektek lebonyolítására, versenyképes pályázatok megírására. Trénerek egyesületünk szakemberei. A program ideje: 2010. január 27. (szerda), 0900 - 1600
A program helye: Művelődési Központ és Könyvtár Balatonfűzfő – Fűzfőgyártelep, Bugyogóforrás u. 12. A programon való részvétel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával ingyenes!
Részvételi szándékát kérjük, feltétlenül jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén a korlátozott férőhelyek (15 fő) száma miatt: Személyesen: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 10., II/203. Telefonon/fax-on: 88/401-110 E-mail-ben: baranyai.andrea@vpmegye.hu Jelentkezési határidő: 2010. január 25. (hétfő) Regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik.
|
 |
Veszprém Megyei Civil Kerekasztal szakmai fórum | Szeretettel hívunk mindenkit az idei első olyan fórumra, melyet Pápán tartunk meg, ahol a pápai Civil Háló Szövetség munkáját ismerheti meg mindenki. Ez a szerveződés, úgy gondoljuk, egyik jó példája lehet a civil szervezetek összefogásának, együttes tevékenykedésének, egymás segítésének, ami célja a Veszprém Megyei Civil Kerekasztalnak is.
Témáink: 1. A pápai Civil Háló Szövetség bemutatkozása. 2. Idei projekttervek. 3. Pályázati lehetőségek. 4. Közös honlap kialakításának lehetőségei. Szeretettel várunk minden kerekasztal tagot, érdeklődőt. A fórum ideje: 2010. január 25. (hétfő), 1630 - 2000 A fórum helye: Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány Pápa, Korvin u. 16-18. A programon való részvétel a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával ingyenes! Részvételi szándékát kérjük jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Személyesen: 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 10., II/203. Telefonon/fax-on: 88/401-110 E-mail-ben: baranyai.andrea@vpmegye.hu Jelentkezési határidő: 2010. január 22. (péntek)
|
 |
Kutatás | Tisztelt Civil Szervezeti Vezető! „A civil szféra érdekképviseleti és érdekérvényesítési tevékenységének vizsgálata belső és külső kapcsolatrendszerük tükrében” című kutatáshoz kérjük közreműködését. Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság pályázatot nyújtott be a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által 2009-ben kiírt „Civil szférával kapcsolatos vizsgálatok, felmérések és kutatások támogatása (NCA-CIV-09-E)” című pályázatra, melyet a Kollégium pozitívan bírált el. A kutatással a civil érdekképviselet/érdekérvényesítés jelenlegi gyakorlatáról szeretnénk képet kapni.
|
 |
Civil konferencia a parlamentben | Tisztelt Civil Szervezeti Képviselő!
2011 első félévében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A magyar EU-elnökség sikeres megvalósítása össztársadalmi érdek, amelyhez elengedhetetlen a kormányzati és a civil szféra együttműködése.
Civil szervezetek egy csoportja 2008-ban megkereste a Külügyminisztériumot, hogy kifejezze együttműködési szándékát a magyar EU-elnökség sikeres végrehajtása érdekében. Az együttműködés első lépéseként 2008. decemberében a Külügyminisztérium és az EU2011 Civil Munkabizottságot alkotó civil szervezetek rendezésében országos civil konferenciára került sor, amelyen számos civil szervezet képviseltette magát.
|
 |
ÚJBÓL VÁRJA ÜGYFELEIT A VESZPRÉMI ÁLDOZATVÉDELMI IRODA | 2009.okt.8-án a Veszprém Megyei Önkormányzatának elnöke Lasztovicza Jenő és a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke, Fügedi László aláírták az Önkormányzat és az Egyesület között kötött megállapodást. Ennek keretében újból lehetőség nyílt a 2007.márciusában bezárt iroda megnyitására,melyet az is elősegített, hogy a Veszprém Megyei Civil Ház befogadta az Egyesület szolgáltatását és irodai elhelyezést biztosított. A Civil Házban, Veszprém, Kossuth L.utca 10.II.em.201. irodában nyílik lehetőség az ügyfelek fogadására. Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület munkatársa első sorban a bűncselekmények áldozatait várja, de lehetőség van bűnmegelőzési tájékoztatásra, és az élet más területén áldozattá vált embereknek is szívesen segítenek. Az iroda nyitvatartási ideje : Hétfőn 14-17 óráig Szerda - Csütörtök 09-12 óráig. Telefonos elérhetőségünk: 06-20/3396-445
|
 |
Civil HangÁr II | „Civil HangÁr II” Veszprém megyei civil szervezetek közösen a hatékony kommunikációért
Tisztelettel meghívjuk Önöket a Civil HangÁr II. program elméleti és gyakorlati képzésére 2009. november 13-án, 16 órára Zircre, a Városi Ifjúsági Házba. A téma: 1. A civil szervezetek és a sajtó kapcsolata, azaz hogyan adjanak hírt magukról a civilek 2. A www.civilhangar.hu internetes civil közösségi és információs oldal bemutatása, és felhasználási lehetőségei
|
 |
1% közzététel | 2009-től kikerülhetetlen lesz a civil szervezetek számára az internet és az elektronikus ügyvitel biztos gyakorlata, és az ezzel kapcsolatos, folyamatos, körültekintő téjékozódás, ha szeretnék megkapni a részükre felajánlott 1%-os adományokat!
Továbbá 2009-től már nem sajtó útján, hanem ingyenesen, de kizárólag az Ügyfélkapun (APEH eBEV portál) keresztül kell nyilatkozni az előző évi 1%-os adományok felhasználásáról!
|
 |
NCA-s jelenléti ív | Tájékoztató a 2009. évi NCA pályázatokon nyertes civil szervezeteknek az egyes kiírásoknál a szakmai beszámoló részét képező jelenléti ív használatához
Az alábbiakban segítséget szeretnénk nyújtani a 2009. évi NCA pályázatokon nyertes civil szervezeteknek az egyes kiírásoknál a szakmai beszámoló részét képező jelenléti ív használatához. A Kezelőszervezet által javasolt Jelenléti ív nyomtatvány használata nem kötelező, mindössze tájékoztató és segítségnyújtás jelleggel készült
|
 |
MÁRTON NAPI LIBASÜTÉS ÉS ÚJBOR MUSTRA | \"Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.\"
A Paloznaki Civil Egyesület sok szeretettel várja az érdeklődőket a Márton napi libasütés és újbor mustra rendezvényére 2009. november 7-én, szombaton délután a paloznaki Tájház udvarán. (Paloznak, Fő u. 8.)
Programok:
14:00-tól:
Tökfaragás, töklámpás készítése, tökfej szépségverseny
Márton napi népszokások felelevenítése, népi rigmusok
Kikiáltó: Gombos János
15:00-tól:
Ashot Baghdasaryan örmény szobrászművész kiállításának megnyitója a Faluház nagytermében.
A kiállítás megtekinthető november 15-ig.
|
 |
Figyelem! Módosult határidők! Fejér megye írta: Zsuzsanna 2009/10/29 20:44:46 |  Tisztelt Civil
Szervezetek!
Az Egyensúlyunkért Alapítvány
mint az NCA-CIV-09-A pályázat nyertese
„Új igények és új irányok a civilek
szervezetfejlesztésében”
címmel programot indít.
Technikai okok miatt a tanfolyam kezdő időpontja
módosult november 10-re, így a jelentkezési határidő és kitolódott november
6-ra.
A tanfolyam új
időpontjai :
nov. 10, 13, 17, 20, 24,
dec.01, 08, 10, 11,
naponta
9.00–16.00-ig
|
 |
Figyelem!Még lehet jelentkezni! Fejér megye írta: Zsuzsanna 2009/10/26 20:03:59 |
Tisztelt Civil
Szervezetek!
Az Egyensúlyunkért
Alapítvány
mint az
NCA-CIV-09-A pályázat nyertese
„Új igények és új irányok a civilek
szervezetfejlesztésében”
címmel programot
indít.
|
 |
| |
|